Peter Griffin (Kerekes
József) – Peter a negyvenes éveiben
járó
családfő, júliusban született.
Rendkívül kövér és
ostoba férfi, aki
állandóan rossz helyzetekbe kerül,
melyeket csak fokoz, ahogyan próbál
kikerülni belőlük. Bár ez nem
látszik rajta, éppen-hogy szellemi
fogyatékos. Lois férje, Chris és
Stewie apja, Brian gazdája. Apja
utálja, anyjáról nem sokat tudni-
vegasban szokott kártyázni.
Lois Griffin
(Vándor Éva) – Lois is a negyvenes
éveiben jár. A
módos Pewterschmidt családba született,
de feladta gazdagságát, hogy
hozzámehessen Peter-hez, bár azóta is
nagy figyelmet fordít külső
megjelenésének
ápolására. Lois
zongoraleckéket ad, de a legtöbb idejét
a családdal való törődés
teszi ki. Szomszédjuk, Glenn Quagmire
folyamatosan zaklatja, és természetellenesen
bálványozza őt.
Chris Griffin
(Hamvas Dániel) – Peter és Lois 14
éves fia. Nem
túl okos (bár tehetségesen rajzol),
és az apjához hasonlóan
túlsúlyos.
Ő az egyetlen gyerek, akinek még nem
kérdőjelezték meg a szüleinek
kilétét (bár egy lyukas
óvszernek köszönhetően született
meg). Egyes
nézők szerint Chris idősebb a
nővérénél, mert egy kissé
magasabb, de ez
nem igaz.
Stewie Griffin (Dolmány Attila)
– Peter és Lois 1 éves fia.
Angol akcentussal beszél, hihetetlenül intelligens.
A kormány számára
ismeretlen veszélyt jelent a nemzetközi
biztonságra, mert komoly
terveket sző világuralomról és Lois
megöléséről, ám tervei eddig
meghiúsultak, mivel a körülötte
lévők közül csak Brian (a kutya)
érti
meg és veszi komolyan. Sok vicc született a
valószínűsíthető
homoszexualitásáról, azonban sok
epizódban heteroszexuális (a szexuális
beállítottsága a
készítők szerint a helyzet
humorosságának megfelelően
változik).
Meg Griffin
(Nemes Takách Kata) – Lois 17 éves
lánya
(valószínűleg nem Peter-től
származik). Meg
idejének nagy részében
próbál beilleszkedni a
gimnáziumának
közösségébe, ami (plasztikai
műtét
nélkül) nem is nagyon sikerül neki.
Gyarkan
célpontja a külsejét,
különcségét és
úgy
általában a
létezését
bíráló vicceknek.
Brian
Griffin
(Schnell Ádám) – A Griffin
család beszélni képes
talált kutyája, a család
talán legintelligensebb tagja. Gyakran
ironikusan beszél, Stewie-vel jó
barátok, bár gyakran
szekálják egymást.
Francis Griffin
– Peter valódinak hitt apja, aki sosem mutatta
ki fia íránti szeretetét. Sokszor
mindenkit az őrületbe kerget túlbozgó
Istenhitével. Halála után
kiderül, hogy nem ő volt Peter vérszerinti
apja.
Mickey McFinnigan –
Peter valódi apja, aki Írországban
él, s
nagy elismerésnek örvend
szülőotthonában
alkoholfogyasztási képességei miatt.
Thelma Griffin
– Peter 84 éves
anyukája, akit nem sűrűn látunk a sorozatban,
csupán annyit tudni róla,
hogy általában Las Vegasban tölti az
idejét kártyázással.
Barbara Pewterschmidt
- Lois burzsoá édesanyja, aki unalmas
ámbár
fényűző életet él
férjével.
Carter Pewterschmidt
- Lois
édesapja, aki
megismerkedésük óta utálja
Petert. Nagy hatalommal bíró személy,
akármit meg tud szerezni és tenni amit csak akar.
Emellett mexikói
vendégmunkásokat dolgoztat birtokán.
Patrick
Pewterschmidt - Lois rég elveszett
bátyja, aki bolondok házában
él.
Carol Pewterschmidt
- Lois huga, nem sokat
hallani felőle.
Glenn Quagmire (Seder
Gábor) – A
középkorú,
szexmániás agglegény
pilóta,
Griffinék szomszédja, Peter barátja.
Cleveland Brown (Kapácsy
Miklós) – Peter csendes, lassú
beszédű
barátja, szintén szomszéd.
Elvált feleségétől, miután
az megcsalta
Quagmire-rel. Gyorsétterme van Quahogban.
Loretta Brown - Cleveland
felesége volt, míg meg nem csalta őt
Quagmire-rel. Ennek következtében
elváltak.
Joe Swanson (Varga
Rókus) – Feleségével,
Bonnie-val az első évad
ötödik epizódjában mutatkoztak
be, mint új szomszédok. Rendőr,
elfojtott agresszió jellemzi; egy
üldözés során balesetet
szenvedett és
kerekesszékbe kényszerült.
Bonnie Swanson
– Joe felesége, aki hét
évadon
keresztül volt terhes. Nagy segítsége a
sokszor
magatehetetlen Joe-nak, akit pelenkázni kell.
Herbert John – Az
utcában élő
öreg bácsi, aki mindig
járókerettel jár, s nem
mellékesen pedofil.
Legnagyobb szerelme Chris, aki nem értékeli az
öregúr közeledéseit.
Kevin Swanson – Joe
és Bonnie első közös gyermeke, aki Irakban
meghalt.
Susie Swanson
– Joe-ék második gyermeke, egy
lány aki a
hetedik évadban születik meg. Peter leszbikusnak
mondja,
mivel megveri Stewie-t.Quahog 5 News:
Diane Simmons -
A helyi
tévécsatorna bemondónője.
Tom Tucker - Diane párja a
híradóban. Egy rész erejéig
Peter pótapja is volt.
